Hogyan költözött egy lenyűgöző szecessziós épületkerámia-gyűjtemény Párizsból Budapestre
A francia keramikus, Alexandre Bigot épületkerámiái az 1900-as párizsi világkiállítás legjelentősebb szecessziós művei közé tartoztak. A Jules Lavirotte által tervezett Bigot-pavilont a zsűri Grand Prix-vel díjazta, a gyűjteményt pedig a budapesti Iparművészeti Múzeum vásárolta meg a világkiállításon.
Az alábbiakban Balla Gabriella, az Iparművészeti Múzeum kerámia- és üveggyűjteményének kurátora mesél a Bigot-gyár történetéről és változatos termékeiről.
Alexandre Bigot (1862-1927) 1894-ben alapította meg kerámiagyárát Merben, egy Párizstól délnyugatra fekvő francia kisvárosban. Munkájában gazdag természettudományi, kémiai és fizikai háttértudása, valamint a távol-keleti és modern kerámiák iránti lelkesedése segítette.
Fénykorában a Bigot-gyár körülbelül százötven munkást foglalkoztatott.
Milyen kerámiák készültek Alexandre Bigot gyárában?
A Bigot-gyárban magas hőfokon kiégetett kőcserepeket, úgynevezett grès flammés-t készítettek.
Ez az anyag kifejezetten alkalmas volt a modern, vasbeton szerkezetű épületek homlokzatának burkolására és díszítésére. (A gyár termékei között megtalálhatóak voltak különböző edények és vázák is.) A kerámiák felületét Bigot általában különleges mázakkal, például kristálymázzal vonta be, amelyek sok esetben megfolytak a tárgyak felületén. Bizonyos kerámiák mázát savval maratta, ezzel egy különleges, matt felületű hatást ért el.
A Bigot-gyár széles termékkínálatát katalógusában ismertette, amelynek második kiadása 1902-ben jelent meg.
A gyár termékei között megtalálhatóak voltak homlokzatok burkolására alkalmas fagyálló mázas és mázatlan téglák; tetőcserepek, köztük különféle alakú kúpcserepek; valamint számos egyéb építészeti elem: oszlopok, pillérek, lunetták, ablakszemöldökök, mellvédek, boltívek, frízek és attika-elemek.
A belső terek burkolására alkalmas kerámiákból szintén széles kínálatot sorakoztattak fel. A falakra és padlóra szánt síkfelületű burkolólapok gyakran több elemből összeállítható módon mintáztak változatos alakzatokat. A kandallók, díszedények és nagy felületek befedésére alkalmas kerámiák a városi nagypolgárok elegáns enteriőrjei számára készültek.
Bigot elegáns, aprólékosan kidolgozott tárgyait figurális és növényi mintázatok sokasága és színes mázak díszítették.
Az Iparművészeti Múzeumban kiállított Bigot-tárgyakhoz hasonló alkotásokat párizsi épületek homlokzatain láthatunk. Alexandre Bigot nem kötelezte el magát egyetlen művészeti stílus mellett, épületkerámiái különböző irányzatok, többek között a szecesszió jegyében készültek.
A legnagyobb kihívást számára az anyagok és mázak jelentették. Kerámiái fő vonzerejét a merész és egzotikus formák mellett a különleges mázak adják, amelyek időnként lecsorogva, máskor sötét tónusokban, vastagon borítják be a tárgyakat.
Bigot az 1900-as világkiállításon
A Bigot-gyár az 1900-as párizsi világkiállításon mutatta be kerámiáit, melyeknek az építész Jules Lavirotte (1864-1924) által megálmodott pavilon adott otthont.
A világkiállításon készült fényképeken látható, hogy a Bigot-pavilon számos építészeti elemet, köztük egy díszes párkánnyal övezett oszlopcsarnokot, egy életnagyságú ház homlokzatát, korlátot és lépcsőkorlátot, valamint épületplasztikákat, padló- és falicsempéket vonultatott fel.
A pavilonban bemutatott építészeti elemek nagy részét Lavirotte két épületéhez tervezték, amelyek még ma is megtalálhatóak Párizs 7. kerületében. Bigot a világkiállítás bejárati kapuját szintén egy aprólékosan kidogozott frízzel díszítette, amelynek elemeit a pavilonban is reprodukálták.
Hogyan került a Bigot-gyűjtemény Budapestre?
Az Iparművészeti Múzeum akkori igazgatója, Radisics Jenő a világkiállítás tárgyai közül válogatva kiemelkedő méretű, főként francia szecessziós tárgyakból álló gyűjteményt vásárolt meg a múzeum számára.
A legdrágább vételt Bigot és Lavirotte pavilonja jelentette. Csak a pavilon elemeinek előállítási költségét 20 000 frankra becsülték. Ezt az árat végül 5000 frankra alkudták le. Louis Delamarre-Didot, a franciaországi múzeum képviselője fontos szerepet játszott az üzlet lebonyolításában.
Tekintve, hogy az Iparművészeti Múzeum 1896-ban elkészült épülete milyen kitűnő példája az épületkerámiák alkalmazásának, nem meglepő, hogy Bigot technológiai vívmányai felkeltették Radisics érdeklődését.
A Bigot-pavilon összesen 12 680 kilogrammot nyomott, így a gyűjtemény szállítása komoly szervezést igényelt. A pavilont 1900 novemberében szedték darabjaira és 1900. december 13-án szállították Budapestre vonattal. Két nappal később Radisics levélben tájékoztatta a Bigot-gyárat arról, hogy a kerámiák egytől egyig, hibátlan állapotban megérkeztek a magyar fővárosba.
A teljes Bigot-pavilon megvásárlása Radisics Jenő hosszú múzeumigazgatói pályafutásának talán legnagyobb teljesítménye volt.
A megvásárolt Bigot-gyűjteményből egészen a közelmúltig csak kisebb válogatásokat láthatott a budapesti múzeum közönsége. Ez 2013-ban változott meg, amikor is a Bigot munkásságának szentelt gyűjteményt teljes egészében kiállították.
Bigot építészeti kerámiáinak további példái online megtekinthetők az Iparművészeti Múzeum gyűjteményi adatbázisában, valamint a Europeana oldalán.
Fordította: Sárospataki Anna